Aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet 3.

A riport első része Lanczkor Gábor költővel

A riport második része Nádori Lídia műfordítóval

– Egy kicsit felnőttes, komolykodó kisgyerek voltam, nagy célokkal, álmokkal, és persze öntudattal. Emlékszem, még büszke is voltam magamra, amikor már jöttem haza a falu könyvtárából, és mivel nem bírtam ki hazáig, már azt utcán, gyaloglás közben elkezdtem olvasni (azért voltam büszke, mert nem mentem neki semminek) – meséli. – Mesékkel kezdtem, aztán jöttek a pöttyös és csíkos könyvek, az indián regények, Verne-könyvek, Jane Austin regényei. A Galaktika-sorozat a sci-fivel ismertetett meg, és elég korán kezdtem Rejtőt és Agatha Cristie-t is olvasni. Imádtam a verseket is, sok-sok versmondó verseny (és a lelkesedés, ahogyan apukám igyekezett felkészíteni) no meg a sikeres szereplések elkötelezetté tettek ez iránt is.

Amikor az ismeretterjesztésről kérdezem, egyértelműen azt állapítja meg, hogy a szépirodalom előbb és sokkal hangsúlyosabban volt jelen az életében.
– Amikor én kisdiák voltam, még nem kellett önálló kiselőadásokra készülnünk vagy kutatnunk egy-egy témáról. Sőt később a gimnáziumban sem ösztönöztek minket erre, megjegyzem, a mai napig érzem ennek a hátrányát, és mérhetetlenül irigylem a mai gyerekeket, milyen csodálatos könyvek ismertetik meg őket a világgal. Ráadásul ezek révén – gondolom én – egyre csak nő a kíváncsiságuk, és valószínűleg sokkal könnyebben tanulnak meg tanulni is.

A Mi MICSODA sorozatról sokat tud, ezt öröm hallgatnom.

–  Ezeket a könyveket a munkám során ismertem meg.Hamarabb találkoztam velük, mint ahogy megszületett a kisfiam. Nyugodtan állíthatom, hogy a kezembe került gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvek között ez az etalon. Színes, rendkívül informatív, érthető, és „kalandos”. A családban egyelőre a Mi MICSODA Junior a kedvenc: sokáig el tudunk bogarászni például az építkezésről szóló kötettel. Az ablakocskákat, mintha mindig valami új titok lenne mögöttük, úgy nyitogatja a csemetém. Imádja a gépeket, és vicces, ahogyan megjegyzi a szakkifejezéseket is. Újra és újra végig kell mondanom, hogyan tervezik a házat, és miért kell védősisak a munkásoknak. Legutóbb, amikor kezembe került a jubileumi összefoglaló kötet, komolyan tátva maradt a szám. Annyi mazsoláznivaló van benne a kamaszok, de szerintem a szüleik számára is, hogy elképesztő. A csillagászattól az idő fogalmáig minden gyönyörű képeken, izgalmas szöveggel. Szóval én Mi MICSODA-rajongó vagyok…

– Ha egyszerűen ezt kérdezem: fontosnak tartod-e, hogy a gyermekek kicsi koruktól kezdve könyvek között éljék a mindennapjaikat, mi a válaszod?
– Nálunk vagy egy családi legenda máris – kezdi. A nagypapa mesélte, hogy amikor meg akarta jutalmazni a kisfiunkat valamiért, és kérdezte séta közben, hogy mit szeretne, fagyit vagy valami játékot, a gyerek 4 éves öntudattal közölte, hogy könyvet vagy újságot. Neki ez a természetes. Nem mondom, hogy óriási a lakásunkban a könyvtárunk, hiszen egy részük mindig változik: amivel épp dolgozom, azt hazaviszem, aztán jön majd újabb. De Dominak elég sok könyve van. Hamar megtanulta, hogy könyvben soha nem teszünk kárt, talán egyetlenegyet kellett megragasztanunk, mióta megszületett. Vicces látni a könyvesboltokban az eladók riadt tekintetét, amikor leveszünk egy könyvet, a kisfiam letérdel, és lapozgatni kezdi. Mindig mondom az eladóknak, hogy nem kell aggódni, nem tesz benne kárt, csak megnézi (néha félórákat lapozgatja a könyveket). Otthon is gyakori, hogy leül, körbeveszi magát újságokkal, foglalkoztató füzetekkel, és böngészget. Vagy alvás előtt kap időt kiválasztani az elolvasandó mesét, de még kéri, hogy hadd olvassa végig előbb ő a másik könyvet.

– Most elsősorban szülőként kérdezlek: milyen szempontok alapján választasz könyvet a fiadnak?
– Azt hiszem, nekem könnyű a helyzetem – vallja Andi – , mert a műsor miatt sok új könyvet látok, haza is viszem a gyerekeknek szóló kiadványokat, és ami megtetszik a kisfiamnak (jó érzékkel választ ma már), azt később megveszem neki. Bár ebben ügyesnek kell lennem, mert azt még nem nagyon érti, miért nem az övé, ha már egyszer hazavittem, és titokban kell elcsennem a polcáról, vagy kicserélni. De már rutinos vagyok. Szóval az ismeretterjesztő könyvek esetében látom, ennek a korosztálynak az ovisoknak fontos, hogy „mesélősek”, mozgalmasak legyenek a képek, hogy a meglévő ismereteikhez is kötődjön a szöveg, vagyis amiről olvasunk azt aztán láthassák a valóságban. Például a kisfiam imádja a főzős könyveket, vagy amelyek ételekkel, alapanyagokkal foglalkoznak. Az időjáráshoz, sporthoz és járművekhez kapcsolódó történetek is kedvesek számára. A mesék közül a hazai szerzőket részesítem előnyben: fontos, hogy semmiféle erőszak ne legyen bennük. Szeretjük a verseket is régieket és újakat is, és persze nem úsztuk meg a divatos mesekönyveket sem. De mivel azok között is találunk értékeset, hasznosat, ezt sem bánom.

--
Névjegy: Oláh Andrea (1971, Debrecen) rádiós műsorvezető; szerkesztő Öt éve a Klubrádió Könyvklub című műsorának (készítője állandó társával Gerenday Ágnessel). (A magazin minden hétfőn 13.05-től hallható a Klubrádióban a 93.5-ös frekvencián, ("kistestvérei” hétköznaponként reggel 6.55-től és 8.55-től elhangzó rövid könyvajánlók.)) Pedagógus diplomája után az ELTE-n végzett média-szociológia szakon.
Kedvenc magyar könyve: ebben a pillanatban Darvasi László: Virágzabálók, Csabai László: Szindbád, a detektív, Eszéki Erzsébet: Így látunk mi;
Ismeretterjesztő: Hahner Péter: 100 történelmi tévhit… ,
Kedvenc külföldi könyve: most épp Andrej Makine: Az ismeretlen, Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre, Anne B. Ragde: Berlini nyárfák
Gyermeke: Dominik. Érzékeny, érdeklődő, talpraesett, négyéves fiúcska. Ébredéstől elalvásig beszél, kérdez, választékosan fejezi ki magát, és ügyesen használja a felnőttektől eltanult szófordulatokat. Imádja a szökőkutakat és az utazást. Ha nagy lesz, azt mondja, vagy riporter lesz, vagy „hivatalos” (édesapja bár újságíró, most hivatalban dolgozik).

Bencze Mariann