Hordozol és hordoznak – testközelség és gondoskodás gyermekeinkről

Ábel párhetes volt, amikor – szakavatott kezeknek köszönhetően – először kendőbe kötöttem. Semmit nem tudtam még a hordozásról a gyakorlatban, sem félelmem, sem előítéletem, sem aggályom, sem vak hitem nem volt. Most tudom csak igazán, hogy jó nekem. Töretlenül hordoztam, hordozok ma is, és meggyőződésem, hogy nekünk így volt a legjobb.

Egyszer egy anya kérdését kissé furcsállva olvastam egy cikkben: Katalin Ranschburg Jenőhöz fordult válaszért, miszerint árt-e a gyermekének, ha sokat hordozza. Ekkor megerősödött bennem az, amit ösztöneim alapján addig is helyesnek gondoltam.

Dr. Ranschburg Jenő azt felelte, hogy "Kérem, ne higgyen annak, aki ijesztgeti (...) a baba, aki megtanulja, hogy bármikor megszólítja a világot, a világ erre pozitívan reagál, nem hisztizik, mert ennek a számára semmiféle értelme, haszna nincs. Kíváncsi lesz, érdeklődő és kreatív, aki másfél-két esztendős korától kezdve jóval kevesebbet kéredzkedik ölbe, mint a többiek, óvodáskorára jó önértékelésű, magabiztos és vidám gyerekké válik, akire jogosan büszkék a szülei."

Ezen felbuzdulva – mert szülői célom, hogy az én gyermekemből is értő és megértő fiatal cseperedjék, és mert azt hiszem, másoknak is ehhez hasonlatosak a törekvéseik, azaz hogy olyan gyermekek növekedjenek körülöttünk, akik bíznak és megbíznak a környezetükben, az emberekben, a könyvekben leírt történetekben – megkérdeztem néhány szülőt és szakembert, miért választották a kötődő nevelés egyik fontos elemét, a hordozást.

Ajánlom ezeket a sorokat mindenkinek, aki úgy dönt: szenzitíven gondozza és neveli gyermekét. Aki figyel gyermekei igényeire, kérdéseire, válaszaira, sírására, nevetésére. Aki úgy dönt, hogy felelős felnőttként ésszel, szívvel és lélekkel terelgeti azt a kisembert, akit a világra hozott. (Nemcsak azoknak tehát, akik hordoznak, hanem ajánlom azoknak is, akik (már-még-egyáltalán) nem).

És szívből ajánlom minden könyv-, szöveg- és rajzszerető felnőttnek és gyermeknek, de mindenekelőtt a 3. Nemzetközi Babahordozó Hét (2010. október 2. és október 4-9.) minden aktivistájának és résztvevőjének, mert sokat adnak sokaknak.

Mátyásné dr. Földi Zsuzsa (Vecsés; baba- és gyermekhordozási tanácsadó, oktató) két gyermek édesanyja. Első gyermekét még többnyire elölre kötötte, második kislányát már elöl, háton és csípőn is hordozta. Ahogy teltek a hónapok, bizton állítom, kendőkötő-virtuózzá vált (itt az összes hordozós videóját megnézheti mindenki), napjainkra pedig hordozókendő-tanácsadó lett belőle. Komolyan vett valamit, ami számára fontos volt, és azt a tudást, amit ő elsajátított a két lánya terelgetése-nevelgetése során, úgy döntött, átadja másoknak is.

Zsuzsa szerint nagyon jó, ha egy-egy közösségen belül az anyák megmutatják egymásnak, hogy kell használni a hordozóeszközöket, de hosszú távon és általánosságban szerencsésebb, ha szakember mutatja meg az egyes lépéseket. Egyrészt így biztonságos, másrészt sokszor egyedül a hordozási tanácsadó és tanfolyamvezető adhat adekvát válaszokat bizonyos kérdésekre, amelyekre más anyák esetleg nem tudják a választ.

– Az anyák döntő többsége ma már eljut odáig, hogy megismerkedik néhány hordozóeszközzel –mondja. – Ennek nagyon örülök. Az én célom az, hogy ezek az anyák meg is maradjanak a hordozás útján, és ne hagyják magukat letéríteni róla.

– Lebeszélik a hordozásról azokat az anyákat, akik már egyszer kipróbálták, éltek vele, szerették? Hogyan?

– A mi kultúránkban az asszonyoknak, anyáknak nincs annyi önbizalmuk: ha egy idősebb és/vagy tapasztaltabb ismeretlen-ismerős markáns véleményt fogalmaz meg az övéikkel szemben, biztos, hogy elgondolkodnak rajta. Ami a rosszabb: elbizonytalanodnak tőle. Azoknál a népeknél, ahol több generáció él együtt, mire egy anya odáig eljutott, hogy megszülte az első gyermekét, addig a család és az ismerősök körében több gyermeket -- nem a sajátját tehát -- gondozott és hordozott. Nálunk ez nem így van. A mi kultúránkban a legtöbbször akkor találkozik egy lány először közelebbről csecsemővel, amikor saját maga szül. Honnan lenne meg benne az a magabiztosság és a tapasztalat, ami ahhoz szükséges, hogy fel merje vállalni azt, amiben ösztönösen hisz? Ezeknek az anyáknak igyekszem én is segíteni, ha hordozni akarnak. Hogy hordozzanak és higgyenek benne, tartsanak ki mellette.

Ónodi Ági (Budapest) hordozási tanácsadó, a hordozo.hu ötletgazdája, alapítója. 2006 tavaszán, mikor a második gyermeke fél éves volt, az első pedig bő 2,5 éves – ennyi hordozási tapasztalat állt akkor a háta mögött –, egy este kipattant a fejéből (vagy inkább a szívéből) az ötlet: hordozókendő-tanfolyamokat kellene tartania! (Addig soha nem is hallott róla, hogy van ilyen.)

– Annyira izgatott lettem a gondolattól – meséli –, hogy aludni is alig tudtam. Másnap rögtön hozzáfogtam a tervezéshez, információgyűjtéshez, és akkortól nem telt el úgy nap, hogy ne dolgoztam volna érte. Fél év múlva tartottam az első tanfolyamomat. A fél évet tanulással és az infrastruktúra megteremtésével töltöttem.

– Honnan jött az ötlet?

– Akkoriban bárhová mentem, lépten-nyomon kérdeztek a hordozásról, a kendőkötésről. Én pedig boldogan segítettem, mert a mi családunkban a hordozás semmihez sem fogható áldás volt, amihez minden vágyam másokat is közelebb juttatni. A hordozás persze azóta is ugyanakkora áldás, de azóta nem egyedülálló. Mert kinyitott számunkra egy kaput, amin belül egy másik szemléletet találtunk a babával való együttélésről, mint amit a szüleinktől és a társadalomtól készen kaptunk. Megtapasztaltuk, hogy minél mélyebben magunkévá tesszük ezt a szemléletet, annál harmonikusabb az életünk, annál jobban élvezzük, hogy család vagyunk. Addig sokkal inkább a kisbabás nehézségek uralták az életünket. Nos, azért lettem tanácsadó, mert megtapasztaltam ezt a különbséget. És szeretnék segíteni másoknak is, hogy igazán önmaguk lehessenek anyaként, apaként, nagyszülőként; megélhessék az anyaság, apaság, nagyszülőség édes teljességét.

Kriston Krisztina (Isaszeg) a www.hordozo.hu  babahordozási oktató-tanfolyamán végzett. 
– Szívemen viselem a hordozást, a kötődő nevelést. Ez nem csupán az alternatív nevelés része, valami új divat, hóbort - hanem létszükséglet, főleg a pici babáknak - meséli  Krisztina, amikor arról kérdezem, miért lett tanácsadó.
– Sokan azt hiszik, hogy ez elkényeztetés, és majd nem tudják letenni a gyermeket éveken át. Pedig a korai testközeli hordozás meghozza később a gyümölcsét: a gyerekek magabiztosabbakká, önállóbbakká válnak, hiszen érzik a szülői támogatást, biztonságban tudják magukat. Emellett persze temérdek gyakorlati előnye van a hordozásnak, ami sok édesanya számára kihívás, amíg azt a kendő nélkül próbálják teljesíteni.

– Melyik a legmeghatározóbb élményed, ami az eddigi tanácsadásodhoz, tanításodhoz kötődik?

– Nagyon pozitív élményem volt, mikor egy négygyermekes mama legkisebb (6 hetes) lányát segítettem a hátára kötni. Egyre nehezebben végezte már a házimunkát elöl-babával, a többi gyermekével bonyolultabb volt a mozgás, együttlét –  ez a háti kötés szabadságot, könnyebbséget hozott neki. A felvilágosodás, a megkönnyebbülés és a hála fejeződött ki a pillantásában; mintha mindig is erre a segítségre várt volna! 

Karg-Bajor Kriszta (Budapest) Dani nevű kisfiát hordozza kendőben.
– Már a várandósságom idején is vonzott a dolog, biztos voltam benne, hogy ki fogjuk próbálni és mondhatom, jól tettük, nagy élmény, energiabomba mindkettőnk számára a kendős séta. Valamint nekem jóval egyszerűbb a közlekedés így, mint babakocsival.

– Babakocsit is használtok?

– Igen, azt is szeretjük, hétvégén apával babakocsival sétálunk, így ő is gyönyörködhet odakint a kisfiában. És nekem is jól esik néha így is a séta, de egészen más, mint kendővel, testközelben!

Bajzátné Winkler Niké (Eger) hordozási tanácsadó (Beli Buba hordozó iskola), harmadik gyermekével várandós. Ő is 2006-ban kezdett hordozni, de akkoriban még nem volt netük, és a környéken nem ismert senkit, aki hordozott volna, nehéz volt információhoz jutni. Később az interneten talált szabásminta alapján csinálta az első kendőjét.