|
 |
A Beszélő babakezek könyvei egyre népszerűbbek a családok körében. Továbbra is kíváncsiak vagyunk arra, hogy kiadványaink hogyan segítik a szülőket a mindennapokban, a gyermekükkel való kommunikációban. Zentai Kata, a könyv szakértője, és két édesanya, Dr. Féjáné Tóth Emese és Szabó Enikő meséltek nekünk arról, hogy miért szeretik és milyen élményeik kötődnek a sorozat könyveihez.
|
 |
|
 |
Az alábbi kérdés érkezett kedves szakértőnkhöz: Kedves Pettik Ági! Testvérem öngyilkos lett. Két kisfiam van. A nagy hét éves, a kicsi három és fél. Azt már tudják, hogy meghalt, megbeszéltük, mert nem akartam eltitkolni előlük. Mit mondjak még? Nem tudják mi az az öngyilkosság. De így meg találgatnak sajnos. Azt mondtam nekik, hogy még beszélek a rendőr bácsikkal. Mit meséljek nekik pontosan? Tudom, hogy jó, ha kérdeznek, csak nem tudom, mit mondjak. Hazudni nem akarok nekik, de mindent mégsem mondhatok el. Mi lesz, ha egyszer valaki elszólja magát? Konkrétan tudni akarják, hogy mitől halt meg. A választ előre is köszönöm! Melinda
|
 |
|
 |
Már hazánkban is egyre több modern kezdeményezéssel találkozhatunk, amelyeket azoknak a családoknak kínálnak, akiknek segítségre van szükségük gyermekeik körül. A legnagyobb segítség általában egy nagyszülő, aki szívesen szalad, ha szükség van rá. Egyre több családdal találkozunk, ahol nincs, vagy nagyon messze van csak egy segítőkész nagymama. Nekik ideális választás a nagymamapótló szolgálat, melyet Ujvári Andrea, a Varázskert tulajdonosa álmodott meg. Szakértőnket, Csörgő Andreát kérdeztük arról, hogy mennyire pótolható egy igazi nagymama.
|
 |
|
 |
Több minivilágos esemény színhelye volt már. Kellemes hangulata és nyugalma édesanyaként is hamar elvarázsolt. Sokat jártunk és járunk oda játszani, ám egy ideje óriási fába vágták a fejszéjüket. A Kacifánt Játszóház már nem csupán játszóház, hanem családi napközi is lett. Kármán Esztert, a Kacifánt egyik vezetőjét kérdeztük a profilváltás nehézségeiről, a bölcsis élet mindennapjairól és a beszokás menetéről.
|
 |
|
 |
A minivilág oldalán szakértőink várják a családok kérdéseit. Pettik Ági mentálhigiénikus szakembert gyakran kérdezik olvasóink különböző gyermekneveléssel kapcsolatos problémákról. Cikkünkben néhány tanácsot olvashattok, melyben egy nagyon fontos témát, gyermekeink biztonságát járjuk körbe.
|
 |
|
 |
A kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb és legtermékenyebb alkotója. Sosem tétlenkedik. Hallhatunk róla, legyen szó műfordításról, tanításról, kritikákról, blogolásról, gyermekirodalomról. József Attila-díjas szülei Mezey Katalin és Oláh János óvták a pályától, de nem tiltották. Az írás-olvasás már gyerekkorában is intenzíven jelen volt.
|
 |
|
 |
Immár évek óta matinézunk együtt a Pagony játszósarkában. Több babát láttunk már felcseperedni együtt, egyre több pici tesóval találkozunk, akik időközben születtek. A kéthetente csütörtökönként megrendezésre kerülő zenés minivilág matiné már számtalan édesanya életének részévé vált. Énekelünk, mondókázunk, minivilág könyveket lapozunk, játszunk és elmerülünk a bábok világában kedves művészünkkel, Gelencsér Tündével. Tünde mosolygós, közvetlen személyisége nélkül ezek a találkozók nem lennének ilyen kellemes élmények sem a babák, sem a szülők számára.
|
 |
|
 |
Sok információ, jó tanács és termék árasztja el a szülőket a gyermekcipőkkel kapcsolatban. Ki segít abban, hogy a számos termék közül a legmegfelelőbbet válasszuk ki gyermekünk számára? Dr. Lengyel Zsuzsanna ortopéd főorvost kérdeztük arról, hogy miért jó választás egy puhatalpú cipő gyermekünk számára.
|
 |
|
 |
Megérkezett a tavasz, a megújulás időszaka. Ilyenkor az édesanyákban is felélénkül a vágy a testi-lelki megújulásra. Érdemes ebben a napfénnyel teli időszakban kívül-belül változtatnunk. Gubás Gabit, a gyönyörű kétgyermekes színésznőt kérdeztük arról, hogyan érdemes elkezdenünk a megújulást, miként hozhatjuk formába magunkat.
|
 |
|
 |
Az alábbi kérdés érkezett szakértőnkhöz,Csörgőné Polgár Andreához: Kedves Andrea! Nagy örömmel olvastam, hogy létezik olyan szakember, aki a hosszú távú szoptatás mellett érvel. Kisfiam, Bendegúz 22 hónapos és még nagyon ragaszkodik a szopizáshoz. Ősztől bölcsis lesz, és akkor szépen lassan az új körülmények hatására valószínűleg elmarad majd a szopizás. Szerinted ez fog működni? Addig nem szeretném elválasztani, mert engem nem zavar, sőt! Sajnos nem tudom megbeszélni ezt senkivel, mert a védőnőnk már hónapokkal ezelőtt nekem esett, hogy tönkreteszem vele a gyermeket. Azt mondta, hogy nem lesz képes megállni a saját lábán, nem fog tudni elszakadni tőlem, és érzelmileg sérült lesz. Ez nekem nagyon fájt. Ráadásul azt mondta, adjak neki egy macit, ezzel majd leszokik a szopizásról. Jó egészséget és sok boldog percet kívánok neked és a családodnak! Csilla
|
 |
|
 |
Az alábbi kérdés érkezett szakértőnkhöz,Csörgőné Polgár Andreához: " Kedves Andrea! 19 hónapos a kisfiam és még szoptatom. Lassan le szeretném szoktatni, de örülnék, ha ezt nem több éjszakás sírással tudnám elérni. Tudni kell, hogy se a cumit, se a cumisüveget rég nem használjuk. Éjszakánként még megébred, és szopizik, aztán alszik tovább - ez néha két, ám rosszabb estéken öt alkalom is lehet. Előre is köszönöm válaszod és a segítséged! Üdvözlettel: Bori "
|
 |
|
 |
Egyik személyes találkozásunk alkalmával Sződy Judittal arról beszélgettünk, hogy munkája során ő is használ olyan játékokat, melyek segítségével könnyen eljátszhatunk bizonyos szituációkat. Akkor azt mesélte Judit, hogy volt már rá példa, hogy egy gyakran betegeskedő gyermekkel egy kórházi helyzetet is eljátszottak egy kicsi ágy, egy ápolónő figura és egy doktor figura segítségével - ezzel megkönnyítve számára a helyzet feldolgozását. A téma az óta foglalkoztat. Arról beszélgettem vele, hogy a játéknak milyen szerepe lehet a lélek gyógyításában.
|
 |
|
 |
A szülő-gyermek kapcsolatban jelentkező problémák gyakori oka abban keresendő, hogy a szülő nem ismeri eléggé a gyermek személyiségét, így nem jól méri fel az igényeit sem. Minden család életében adódnak nehéz helyzetek, megoldandó problémák. Ebben lehet segítségünkre a gyermekrajz elemzés módszere.
|
 |
|
 |
Egy gyermek fejlesztése, szórakoztatása és mozgásra nevelése sokszor nagy kreativitást és kitartást igénylő feladat. Négy éves kortól pedig már szinte kívánják a kicsik, hogy testhez álló, szórakoztató és fejlődését elősegítő sportot, mozgást végezhessenek.
|
 |
|
 |
A kismamák sok esetben indokolatlanul tartanak minden gyógyszertől, így az orvos által javasolt antibiotikum kúrától is. Tudni kell azonban, hogy a babavárás alatti bakteriális fertőzések magzatra kifejtett károsító hatásának a kockázata viszonylag magas.
|
 |
|
 |
A szülés utáni időszakban a kórházban megtanítanak arra, hogyan szoptassunk, hogyan fejjük le a tejet, hogyan fürdessük a babát. Ha hazamegyünk, ez már természetesnek is tűnik, de mindig adódik olyan probléma, amelyről nem hallottunk, és a barátnőnk, anyukánk sem tud tanácsot adni.
|
 |
|
 |
Gyermekink születését követően az anya, a háztartásbeli, feleség, a nő, a szakember, a gyerek és a menny az első hét „kötelező” szerepkörünk. Vajon hol vagyok én? Lehetek jó mindegyikben? Szabó Mónika tanácsai az édesanyák álmainak megvalósításához mutatnak néhány jól használható életvezetési technikát.
|
 |
|
 |
Gubás Gabi elbűvölő nő, remek színésznő és csodás édesanya. Sokan csodálják, hogy két terhesség után is sugárzóan szép. Gabi, Farkasházi Rékával karöltve, idén tavasszal fogott bele az Anyakanyar oldal elindításába. A két népszerű színésznő egyben büszke édesanya is, akik szülőtársaiknak szeretnének személyes gondolatokkal, tanácsokkal és írásaikkal örömet szerezni, és lendületet adni a nehezebb pillanatokban. Gabi útmutatóval szolgál nekünk, szülőknek, legyen szó egészséges életmódról, táplálkozásról, várandósságról vagy szépségápolásról. Mesélt a minivilágnak az anyaságról, az ünnepi készülődésről és a karácsony misztikumáról.
|
 |
|
 |
Skita Erika az Értsünk szót tanfolyam megálmodója és trénere. A minivilág Erikával, és férjével, Szabolccsal készült korábbi interjújában a módszer lényegéről, a tréningek menetéről és felépítésről is olvashattatok. A kezdetek óta eltelt időszakban számtalan tapasztalattal, érdekes élménnyel lettek gazdagabbak. Tréningjeik ma már nem csupán a szülőknek szólnak, hanem pedagógusoknak is. Interjúnkban szó esik a tréning történetéről, a módszerről, a tanfolyamról és hatékonyságáról, valamint kisgyermekes anyukák vállalkozási praktikáiról is.
|
 |
|
 |
Mikor a kisbabámat vártam több édesanyától hallottam a mosható pelenka előnyeiről, ám igazán a gyakorlatban bizonyosodott be, hogy milyen jól választottam. A mosható pelenka mellett számtalan érv szól: környezetbarát, vegyszermentes, kényelmes, praktikus, és a legjobb a babának is.
|
 |
|
 |
Agócs Írisz illusztrátort a Maszat- és Tandori-rajongók már nagyon jól ismerik. Mostanában a medvék világában is elmerült. Már akkor felfigyeltem rá, mikor még nem voltam édesanya, azóta pedig egyre több munkájával találkozom. Maszat alakja, a Cipelő cicák, vagy éppen a nemrég megjelent mackósorozat hangulata a szülők számára különösen kedvesek. Stílusa, figurái, sajátos világa összetéveszthetetlen. A jó egyensúlyról, a rajzok világáról, a Budapesttől távoli létről és a karácsonyról is kérdeztem Íriszt.
|
 |
|
 |
Budapesten, a kisgyermekes családok közkedvelt találkahelyének, a Millenáris szomszédságában, a Lövőház utca apró üzletei között bújik meg a Liliputi Bababolt, ahol otthonos körülmények között választhatunk magunknak hordozókat, hordozási kellékeket, és kisgyermekeinkkel együtt vásárolhatunk nekik puhatalpú cipőket, sapkákat, fajátékokat és egyéb babás kiegészítőket.
|
 |
|
 |
A minivilág magazin tavaszi számában is olvashattatok egy izgalmas interjút Sződy Judittal, akit felkértünk arra, hogy megossza velünk tapasztalatait, tanácsokkal lásson el minket és a magazint kézbe vevő édesanyákat, leendő édesanyákat. Ezúttal arra a kérdésre kerestünk választ, hogy elég- e, ha az ösztöneikre hallgatunk kisbabánk születésekor, hogy szükséges- e segítséget kérnünk szakemberektől, és ha igen, milyen témakörben jöhet jól a tanácsuk?
|
 |
|
 |
Az ünnepek közeledtével elsősorban a szülőknek okoz meglehetősen sok fejtörést, hogy olyan játékszert vásároljunk, amivel a legnagyobb örömöt tudjuk szerezni. Ehhez gyakran nem csak a vágyaikat kell ismernünk, hanem figyelnünk kell az életkori sajátosságokra, és az egyéni adottságokra is.
|
 |
|
 |
Korábban a szülő nőt tapasztalt asszonytársak segítették a gyermek világra hozatalának nehéz óráiban. A közösség nőtagjai a bába felügyelete mellett bátorították, biztatták a vajúdót. A közös női bölcsesség ösztönös tudásának és erejének védőhálóját vonták az ilyenkor sebezhető társuk köré. Manapság is sokan vágynak hasonló élményekre, segítő kézre, bizalomra és nyugodt szülésre. Azt gondolom, nem lehet eleget beszélni a témáról. Szakértőnket, Békés Emőke szülésfelkészítő és családkísérő dúlát kérdeztük élményeiről, tapasztalatairól, a jelenről és a jövőről.
|
 |
|
 |
Finy Petra gyermekkora óta imád történteket kitalálni, de első lánya születése óta merült el igazán a gyerekkönyvek világában. Eddig tizenegy nagysikerű gyerekkönyvet írt, most pedig megjelent első felnőtt regénye Madárasszony címmel. Két gyermekes anyuka, elragadó személyiség, remek író, akivel a könyveken túl a babahordozásról, az érintés fontosságáról és a zene erejéről is beszélgettünk.
|
 |
|
 |
Nyulász Péter sorait immár dalban is énekelhetjük kisbabánknak. A vidám dalt az Eszter-lánc zenekarnak köszönhetjük. Kárász Eszter évek óta a minivilág egyik kedves matinézó művésze. Mosolya, hangja, és kisugárzása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen megismerték, és megszerették a minivilágkönyveket. Eszterrel beszélgettem a babajelbeszédről, munkáról, versekről és jövőbeni terveiről. A dalt pedig már letölthetitek itt, a minivilág oldalán.
|
 |
|
 |
A Beszélő babakezek második kötetéhez kapcsolódóan olyan családokat kerestem fel, ahol a sorozat első kötete a család egyik kedvenc olvasmányává vált. Különösen tanulságos, és csodálatos élmény volt számomra a találkozás Varga-Bozsai Orsolyával, és kicsi lányaival.
|
 |
|
 |
Már első pillantásra elvarázsolt a Mesemúzeum hangulata, és még nem is sejtettem, hogy belépve milyen csodás világ vár majd rám. Helmich Katalinnal, a Mesemúzeum szakmai vezetőjével találkoztam, akinek nagyobbik fia, Peti lelkesen végigvezetett ezen a varázslatos helyen, míg édesanyjára várakoztunk. Szerencsés véletlen, hogy így egyből egy gyerek szemével láthattam azt, amiről előtte olvastam. Átkeltem a sűrű erdőn, megsimogattam a griffmadár tojását, benyúltam a fák odvába, ahol izgalmas tárgyakra leltem, és legvégül a király trónjába is beülhettem.
|
 |
|
 |
Ha egy kismama tudni szeretné, hogyan ápolja helyesen babája bőrét, jó, ha elsajátítja azokat az ismereteket, amelyek a picik bőrére vonatkoznak. Ha tisztában vagyunk az alapokkal, később könnyebben megértjük, miért alakulnak ki bizonyos elváltozások.
|
 |
|
 |
A minivilág matinék egyik új helyszíne a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtára lesz, ahol első matinénkra november 14-én várunk titeket. Dienes Évát, a gyerekkönyvtár vezetőjét kérdeztük erről a mesés helyről.
|
 |
|
 |
Az apa egészen másképp vesz részt a gyermeknevelésben, mint az anya? Miben más egy kislány, és egy kisfiú nevelése? Felcserélhetők a szerepek? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ Pettik Ági segítségével, aki a minivilág egyik szakértője.
|
 |
|
 |
Rengeteg tapasztalattal és még több vidám pillanattal lettünk gazdagabbak a Beszélő babakezek első kötetének megjelenése óta. A könyv a babák és a szülők körében is sikert aratott, így kíváncsian vártuk a folytatást.
|
 |
|
 |
Mikor jöjjön a kistestvér? Érdemes-e visszamenni dolgozni két baba közt? Megéri-e részmunkaidősre változtatni a szerződést? Védelem alatt áll-e a kisgyermekes anyuka, ha újra teherbe esik, és a következő baba után vajon milyen ellátások fognak járni? Tudatos családtervezés esetén fontosak ezek a kérdések.
|
 |
|
 |
A minivilág kiadványai a baba első három évére szólnak, cikkünkben igyekeztünk összefoglalni, hogy a kicsik mely életszakaszára, mely minivilág könyveket ajánljuk, hogy még nagyobb öröm legyen az együtt eltöltött idő.
|
 |
|
 |
Minél idősebb egy kismama, annál nagyobb a valószínűsége a terhesség alatt fellépő komplikációknak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségszerűen problémák lépnek fel a kilenc hónap vagy a szülés alatt. Odafigyeléssel, a rendszeres vizsgálatokon való részvétellel az orvos tanácsainak megfogadásával sok probléma megelőzhető.
|
 |
|
 |
A várandósság számos élettani változást is eredményez amellett, hogy az a 9 hónap életünk egyik legörömtelibb időszaka. Ezek kellemetlen hatásának enyhítésére, kiküszöbölésére ma már létezik segítség, amely nem csupán könnyítést hoz a várandósság állapotában, de egyúttal felkészíti a testet és lelket a szülésre.
|
 |
|
 |
Amikor gyereknevelésről beszélünk, az emberek többségének az anya szerepe és annak jelentősége ugrik be. És az apa szerepe? Az édesapákkal kapcsolatosan gyakran sztereotípiákkal szembesülünk. Az apa-gyerek kapcsolat fontossága szerencsére a pszichológia középpontjába került, és az utóbbi években számos kutatási eredmény olvasható a témában a szakmai folyóiratokban.
|
 |
|
 |
Családias légkör, sok mosoly és nyugodt, elmélyült kis alkotók jellemzik a Gipszkorszakot. Több alkalommal is járt már ott a minivilág csapata, egy könyvbemutatón is túl vagyunk közösen, a tapasztalatunk minden alkalommal nagyon pozitív. Ez nagyban köszönhető Vajda Zoltánnak és Frankó Áginak, akik megálmodták, létrehozták és azóta is kifogyhatatlan energiával üzemeltetik a Gipszkorszakot. Három kislány édesanyja, korábban babás lapba írt cikkeket, és saját társkereső cégüket gardírozza naponta. Ági tele van energiával.
|
 |
|
 |
Az első napok, hetek és hónapok nagyon meghatározóak az iskolában. Hatással vannak a gyermek tanulási kedvére, a beilleszkedésére, önbizalmára. A család sokat tehet a sikerért, az óvoda és a szülők együttesen érhetik el, hogy ne okozzon gondot az iskola elkezdése a gyermek számára.
|
 |
|
 |
Kovácsovics Fruzsina már gyerekkorától kezdve szoros kapcsolatban állt a zenével. 2008-ban jelent meg első nagylemeze, amely Fonogram díjat kapott. Kedves dallamokra, és egy egyedi hangra figyeltem fel, mikor először hallottam Fruzsi gyerekalbumát, melynek az „Elfeledett mézescsók” címet adta. Fruzsit a zenéről, a gyerekekről, a kihívásokról, és a versekről is kérdeztem.
|
 |
|
 |
Mónáth Éva stylist irányításával sok édesanya, és nő kapta vissza önbizalmát. Számtalan hölgy tanulta meg a stílus, a smink és az öltözködés fortélyait, és nagyon sok kisbabáról készült már örök emlék egy-egy fotózás alkalmával. A minivilág nyereményjátékában most egy profi fotózást nyerhettek, és egy kis szerencsével átélhetitek a felejthetetlen élményt. Évát kérdeztük a munkájáról, céljairól, életfilozófiájáról, valamint magáról a stílusról.
|
 |
|
 |
Amikor a Pocaklakó-dalolóról legelőször hallottam, elgondolkodtam, hogy milyen jó lett volna, ha már várandósan ismerem és használom azokat a dalokat, mondókákat, amiket az elmúlt időszakban megtanultam, felfrissítettem és természetesen folyamatosan bővítek. Melicher Cili többek között abban is segít nekünk, anyukáknak, hogy már pocakos korunkban felkészüljünk, mit és mikor érdemes énekelnünk, játszanunk pici babánknak.
|
 |
|
 |
Sok információ, jó tanács és termék árasztja el a szülőket a gyermekcipőkkel kapcsolatban. Ki segít abban, hogy a számos termék közül a legmegfelelőbbet válasszuk ki gyermekünk számára? Az Eboszi cipők ismérve az egyediség, a jó minőség és a merész, bohókás design. Több, mint egy éve foglalkoznak gyermekcipők forgalmazásával, a két tulajdonossal, Bogival és Sziszával beszélgettem.
|
 |
|
 |
Sok szülő értetlenül nézi, amikor gyermekei hajba kapnak egymással, vagy úgy viselkednek, mintha halálos ellenségek lennének, hogy aztán néhány perc múlva a legnagyobb egyetértésben építsék a kuckót a lakás valamelyik szegletében. A testvérek közötti viszony nagyban hozzájárul a gyermekkori fejlődéshez és szociális készségek kialakulásához. Ebben azonban a szülőnek is nagy szerepe van.
|
 |
|
 |
A béranyaság fogalma nem más, mint amikor egy termékeny nő, azaz a béranya - legtöbbször - anyagi juttatások ellenében kihordja, és megszüli a saját gyermeket szülni nem tudó pár kisbabáját.
|
 |
|
 |
Szerencsére a divattervezők már jó ideje ráébredtek, hogy egy várandós nő is szeretne csinosan, nőiesen kinézni, és hogy egy kismama divatos, ám praktikus ruhákra vágyik. Néhány tanáccsal igyekszünk megkönnyíteni a választást!
|
 |
|
 |
Sokan nem tudják, várandósságom alatt én sem gondoltam, hogy már akkor érdemes a szoptatással foglalkozni, amikor még pocakunkban van a baba. Érdemes elmélyülnünk a témában, hogy megóvjuk magunkat és a kisbabánkat a szoptatás buktatóitól. Természetesen a kezdeti nehézséggel minden édesanyának meg kell küzdenie, ám nem mindegy, mennyire vagyunk felkészültek.
|
 |
|
 |
A Csodaceruza egy gyermekirodalmi lap gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak, íróknak. Célkitűzése, hogy fóruma legyen a gyermekirodalomnak. A lap főszerkesztője egy kedves kuckót is létrehozott a belvárosban, ahol könyveket is kölcsönözhetnek a kíváncsi, könyvszerető szülők. Sándor Csilla Máriával beszélgettem irodalomról, gyerekekről, a jó könyvről és a küldetéstudatról.
|
 |
|
 |
A családban a gyerek észrevétlenül tanulja meg a beszédet, s az egyéb készségeket: egyszerűen elsajátítja azt, amit hall és lát. Ugyanez igaz a táncra is, amely apró korban készségszinten vésődik be. Erre épül a Tímár-módszer.A babák beszédének fejlődéséről, a zene fontosságáról és a babajelbeszédről már több alkalommal olvashattatok itt a minivilág oldalán, most essen néhány szó a táncról is.
|
 |
|
.jpg) |
Ki csodálatos, ki kellemetlen érzéseket őrizget magában, de abban minden nő egyetért, hogy saját szülésünknek, ennek a gyakran elementáris, felkavaró élménynek az emlékét életünk egyik legmeghatározóbb mozzanataként mélyen hordozzuk magunkban.
|
 |
|
 |
Bár az ország több szülészetén dolgoznak laktációs szaktanácsadók önkéntes segítőként, és néha szülészetek szülésznői és szülészei között is akadnak olyanok, akik megszerezték ezt a különleges végzettséget, az Uzsoki az első kórház, ahol teljes munkaidőben alkalmaznak laktációs szaktanácsadót. Ő nem más, mint Sződy Judit.
|
 |
|
 |
A bölcsők ideje - sajnos, vagy nem, mindenki döntse el maga - lejárt. Azonban a gyermek életének első néhány hónapja a fekhelye körül forog, így nem mindegy, hogy milyen kiságyat választunk a gyerekszobába. Ti mi alapján választottatok ágyat a babának?
|
 |
|
.jpg) |
Fontos, hogy szülőként már egészen pici korban felkeltsük gyermekünk zenei érdeklődését, alakítsuk, formáljuk zenei ízlését, ráhangoljuk anyanyelvünkre a kis füleket. A minivilág életében a zene, a ritmus és a dallamok nagy szerepet játszanak. A Hébe-Hóba-Banda különleges dalai a gyermeklélekhez közelálló karakteres szereplőkről, a mindennapi életéről, apró kis bolondságairól szólnak.
|
 |
|
 |
Idén már tízedik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat. A szervezők május 5-13 között, közel hatvan helyszínen várják az érdeklődő párokat, kismamákat, kispapákat, nagymamákat és nagypapákat.
|
 |
|
 |
Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio, a magazin olyan szülők számára nyújt segítséget, akik gyermekeik számára keresnek budapesti és Pest megyei színházi, táncos, zenés és egyéb szórakoztató programot.A minivilág eseményeit, matinéit is megtaláljátok benne, lapozzátok örömmel!
|
 |
|
 |
A könyv megjelenése kapcsán több édesanyával is találkoztam, csodálatos pillanatoknak lehettem tanúja, bepillantást nyerhettem a jelelő babák világába. Bár munkám során nagyon sok családdal és édesanyával találkozom, ritkán tapasztalok ekkora összhangot anya és gyermeke között, mint Zentai Kata tanítványainál.
|
 |
|
 |
Nyulász Péter kedves versei teszik még izgalmasabbá, érdekesebbé a Beszélő babakezek című könyvet. Sorai, rímei régóta ismerősen csenghetnek a szülők számára. A mi családunkban a Farsang című versike volt az első kedvenc, majd sorra ismerkedtünk meg a műveivel.
|
 |
|
 |
Néhány hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit Budán, a Krisztina tér közelében a KidSpirit Szülő - Gyermek Fejlesztő Központ. Ez a csodás hely ad otthont a hétfői minivilág matinéknak, melyre szeretettel várunk mindenkit. A központ megálmodója Népessy Dóra, aki olyan helyet hozott létre, mely a hagyományos értékrendek figyelembe vételével ismerteti meg a szülőket új nevelési szemléletekkel, miközben remek programokat kínál minden korosztály számára.
|
 |
|
 |
A Beszélő babakezek első kötetének illusztrátora, Pap Kata volt. A művész kislányával, Árnikával aktívan használta a babajeleket. Gyermeke mára gyönyörűen beszél, Kata azt mesélte, második gyermekével sem hagyná ki azokat az élményeket, melyeket a babajelbeszéd alkalmazása nyújtott a családjának.
|
 |
|
.jpg) |
A babajelbeszédről egyre többet hallunk, olvasunk, mégis sok szülő számára ismeretlen terület. Sokan nem tudják miért hasznos, hogyan sajátítható el, és azt sem, hogy mennyiben könnyítheti meg a hétköznapokat ez a módszer. A jeleknek köszönhetően a picik még a beszéd kialakulása előtti időszakban hatékonyabban fejezhetik ki igényeiket, s a szülők megfejthetik a kicsik gondolatait, ezáltal közelebb kerülhetnek egymáshoz.
|
 |
|
 |
A körúton sétálgatva fedeztem fel a feliratot, bepillantva pedig azonnal magával ragadott a hangulat. Véletlenül leltem rá a Lulubell élmény-kávézóra, melyet itt, a Jó helyek rovatban nektek is szívből ajánlok.
|
 |
|
 |
Kisgyermekes édesanyaként, tapasztalatból mondhatom, hogy egyre több információt szerzek meg magam is az internet segítségével. Gyorsan, könnyen tájékozódhatunk a világ dolgairól, míg alszik a kisbabánk, és épp vagy egy kis szabadidőnk. A neten megtalálható portálok száma folyton gyarapszik, nehéz az igazi értékeket képviselő, izgalmas, hiteles és egyedi oldalakra rátalálni. Barátaink, az Ismertség Magazin egy olvasmányos, kulturális, ismeretterjesztő magazin, melyet szívből ajánlunk nektek, a minivilág magazin olvasóinak.
|
 |
|
 |
A minivilág mindig tartogat valami meglepetést! Ezúttal a népszerű Pamutkönyvek vásárolhatók meg óriási kedvezménnyel, minden édesanya és édesapa örömére!
|
 |
|
.jpg) |
Kárász Eszter, a minivilág egyik matinézó művésze új feladatokat keresett, izgalmas kihívásokra vágyott. A méltán népszerű Dalolkán túllépve igazi zenekari hangzásban képzelte el a kedvenc dalait. Zenekart alapított, aminek tagjai, a koncertet nézve és hallgatva, hasonlóan lelkes és tehetséges zenészek, mint ő maga.
|
 |
|
 |
A farsangi készülődés során az egyik legfontosabb kérdés az, hogy kinek a bőrébe bújjon a gyerek, azaz minek öltözzön be? A farsang alkalmával, óriási élményt jelent a kicsiknek és nagyoknak, ha egy időre beöltözhetnek. A minivilág egyik szakértőjét, Pettik Ágit kérdeztük arról, vajon milyen hatással van a gyerekekre ez a játék, illetve mit tudhatunk meg gyermekünk személyiségéről a beöltözésnek köszönhetően.
|
 |
|
 |
Jó helyek rovatunkban minden alkalommal igyekszünk olyan helyeket bemutatni nektek, amiket jó szívvel ajánlunk, magunk is kipróbáltunk.
Legutóbb a Briósban jártunk, ahol a finom francia croissant, és isteni olasz kávé kóstolgatása közben ismerkedtünk a bababarát kávézóval, beszélgettünk annak megálmodójával.
|
 |
|
 |
Vajon ki dönti el, hány évesen szüljünk? Mikor lenne ideális anya és gyermek szempontjából az első baba születése? Miért változott meg gyökeresen a gyerekvállalás körüli helyzet? Mi számít korainak, vagy épp későnek? Mik a pozitív, és negatív oldalai ennek a változásnak?
|
 |
|
 |
Panyi Zsuzsi, üveg-designer vállalkozását 3 kisgyerek nevelése mellett kezdte, hogy otthonából flexibilis időbeosztással tudjon párhuzamosan dolgozni és gyermeket nevelni. Kiemelten fontosnak tartja a hasonló helyzetben levő nők és anyák által vezetett vállalkozások szakmai támogatását is.
|
 |
|
 |
A minivilág magazin legújabb cikkében egyik új, kedves partnerünket szeretnénk bemutatni nektek. A Picur Rádiót Szilfai Ágnes, egy kétgyermekes – egy 6 éves kislány és egy 4 éves kisfiú – anyukája működteti, akinek célja a zene megszerettetése, megismertetése a gyerekekkel, mindeközben elősegítve a nyelvtanulást is. Szeretne egy olyan rádiót működtetni, mely a szülőknek is szórakoztatást nyújt.
|
 |
|
 |
Sikeres vállalkozó, édesanya, vérbeli, csinos nő, akivel első találkozásunkkor megtaláltuk a közös hangot. Nem is értem, hogyan csinálja, úgy tűnik egyszerre száz dologra képes odafigyelni. Azt meséli, végre sikerült olyan munkatársakkal körbevennie magát, akikben megbízhat, így könnyebben megy a munka. Ujvári Andival, a Varázskert BabaMamaHáz tulajdonosával beszélgettünk.
|
 |
|
 |
A Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban arra törekszenek, hogy mind a kisgyermek, mind a szülő kikapcsolódjon és felszabadultan tölthesse el a szabadidejét. Az alapítók olyan helyet hoztak létre, ahol a kicsik fejlesztése mellett a játék van a középpontban.
Szlogenjük: Nekünk mind a baba, mind a mama egyformán fontos!
|
 |
|
.jpg) |
A minivilág magazinjában már több ízben írtunk erről a témáról, megszólaltattunk édesanyákat, tanácsadókat, szakembereket, megismerhettünk szép és megható történeteket. Most egy kis segítséget szeretnénk nyújtani azoknak a kezdő, esetleg gyakorló, de bizonytalan szülőknek, akiket már nem kell meggyőzni a hordozás jó oldalairól, csupán néhány tanácsra, támpontokra vágynak.
|
 |
|
.jpg) |
Fogzik a gyerekem, gyorsan adom neki a chamomillát vagy ha nagyon jól informált vagyok, máris beszerezhetem külföldről az osanitot. Ja, ma egy kicsit náthás, dobok a vizébe pár csepp echinaceát. Na de milyen hígításban adjam? Mennyit? Mikor? A közösségbe kerülés (bölcsőde, óvoda) és a nagy tél előtt érdemes ezeket a kérdéseket alaposan átgondolnunk, és ha van lehetőségünk, homeopátiás szakemberhez is fordulhatunk az egész család egészsége érdekében - a szakember segíthet összeállítani az otthoni homeopátiás gyógyszertárat. Ma már Magyarországon sem kell mindenáron orvoshoz fordulnunk, ha a témában kérdésünk van, mert a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság szakemberei is korrekt és szakmailag megalapozott válaszokat adhatnak a kételyeinkre. A Társaság egyik munkatársával, Pacher Nórával beszélgettünk.
|
 |
|
 |
Eszedbe jutott már, hogy milyen jó lett volna, ha már a pocakban elkezdődik kisbabád zenei nevelése? Érezted már, hogy magabiztosabb lennél, ha már kismamaként megismerted volna a babás játékokat, dalokat, mondókákat, ringatókat? Elsőre tudtad, miként és mit lehet játszani egy csecsemővel, egy kúszó-mászó aprósággal vagy épp egy totyogóval?
|
 |
|
 |
A minivilág magazin legújabb cikkében arról olvashattok, hogy mit tanulhatnak meg egymástól a kicsik, mikortól és mennyire fontos kisbabánknak a gyerektársaság, miként játszik egy gyermek és mikortól vonja be társait is a játékba.
|
 |
|
 |
Ági története egyszerű és nagyszerű: a szálak egészen Sydneybe vezetnek - ma már nemcsak tanulni vágyó fiatalként éli mindennapjait Ausztráliában, hanem kétgyermekes édesanyaként és feleségként. - 2004 októberében érkeztem Sydney-be - mondja -, először csak másfél évre terveztem a látogatást. Hamar rájöttem, hogy tetszik nekem ez a hely, maradni szeretnék, részben a kedvesem miatt, akit itt ismertem meg.
|
 |
|
 |
Igen, a szerkesztő külföldre költözött, és gondolt egyet, körülnéz a világban online is. Elsőként egy rövid blogszerű cikket olvashattok, kedves szülők, most Bécsről, aztán sorba kérdezzük az édesanyákat, édesapákat Európa és a világ többi földrészének családi és városi-kulturális hétköznapi hagyományairól, a kinti lét szépségeiről, nehézségeiről. Ti is fontolgatjátok, hogy külföldre költöztök? Jó néhány dolgot előre átgondolni. Ha segíthetünk bármiben, írjatok az info@minivilag.hu címre!
|
 |
|
 |
Hordozzam vagy babakocsiba ültessem? Kifelé vagy befelé nézve kössem magamra? Mikor kell intézménybe íratni a gyermekemet? Melyikbe? Honnan tudom, hogy az ovi, ahová majd jár, jó lesz neki? Minden szülőben felmerülnek ezek és ehhez hasonló kérdések, miközben terelgeti-nevelgeti saját gyermekét. Az a tapasztalatom, hogy a szakember jó választ adhat - de sok esetben a legjobbat az édesanyák adják. A minivilág magazin legújabb cikkében egy olyan édesanya mesél a hordozásról és egy óvodáról, aki időközben ezeknek a télmáknak szakértőjévé vált. Őt is kislánya tette azzá, aki - minden értelemben. Fogadjátok szeretettel Mészáros Anikóval készült interjúnkat!
|
 |
|
.jpg) |
"Született városi pár vagyunk" - írja Madarász Tünde az ökobaba portál bemutatkozó soraiban magáról és férjéről. "Hosszú út vezetett az ökoházba és fiunk születéséhez. Sok tanulással, tapasztalatok szerzésével, tanulságok levonásával." Tünde családjával jelenleg egy ökoházban él egy falu végén. "Mióta fiunk megszületett, alig volt nap, amelyen őt hátunkra kötve ki ne mentünk volna a közeli védett legelőre sétálni Éjfél kutya kíséretében. Az út egy karám mellett vezet el, ahol egy ló lakik. Másik oldalon fenyőerdő, tűlevél illatú a levegő. A legelőn buckák, birkanyáj pásztorral, tehéncsorda, vizes élőhelyek kacsákkal. Éjfél felzavarja a madarakat és belepacsál a vízbe a naplementében." Kedves olvasó, neked is van kedved megismerni ezt az ökovilágot? Szeretettel ajánljuk Madarász Tündével, azaz Ökomamával készített interjúnkat!
|
 |
|
 |
Amikor kisbabádat várod, sokszor a fellegekben jársz. Olykor meg a mélységekben, gondolom, főleg, amikor már nagy a pocakod, és minden mozdulat, lépés fájdalmas és nehézkes. Ha első gyermekedet hordod épp a szíved alatt, talán még nem is gondolsz arra, mennyi minden változik majd meg az életetekben. De sok mindennek nem kell megváltoznia! A Kismamatitkok nevű online portál megálmodói például azt vallják, hogy amikor anyává válunk, akkor is nők maradunk. A titokról, az anyaságról, a munkáról és az egészséges táplálkozásról a portál főszerkesztőjével, Frei Anitával beszélgettünk.
|
 |
|
 |
Közgazdászok, nők, anyák. És fordított sorrendben is igaz. Merészek és merész álmaikat megvalósítják. Olyan belvárosi üzletasszonyok, akik minden percükben édesanyák: saját szülői tapasztalataikból kiindulva először elképzeltek, majd felfedeztek egy helyet, ahol játszóházat és találkozóhelyet szerveztek várandós kismamáknak és kisgyermekes szülőknek. Még egy jó nevet is találtak hozzá, úgy hívják a helyet, hogy Kacifánt. Azt szeretnék, ha a Bródy Sándor utca elején megnyílt játszóház egy igazi baba-mama klub lehetne, ahol közösséget alkothatnak a belvárosi kisgyermekes családok. Az álmokról, a tervekről és célokról az egyik ügyvezetővel, Kármán Eszterrel beszélgettem.
|
 |
|
 |
"Már az első gyermekünk megszületése előtt olyan módszert kerestünk, amely a józan észre támaszkodva, a gyermekkel való folyamatos kommunikáció alkalmával bírja együttműködésre a feleket, és hangolja össze a családot" - írják az Értsünk szót! tréningek megálmodói és szervezői, Skita Erika és Turáni Szabolcs. A házaspár saját tapasztalataikból és a Beszélj úgy, hogy érdekelje című könyv olvasmányélményeiből táplálkozva a könyv szerzőinek segítségével hívott életre egy tréningsorozatot Magyarországon, hogy minél több családba elvigyék a minőségi, korrekt és kölcsönös odafigyelésen alapuló kommunikációs módszer hírét. Az interjút mindenkinek szeretettel ajánlom, aki gyermeket nevel (és annak is, aki nem),ha egy-egy jó fogásra, ötletre van szüksége, amikor csemetéje nem épp azt, vagy nem épp úgy cselekszik, amit vagy ahogy ő szeretné. Jó olvasást!
|
 |
|
.jpg) |
Arról sokat szólnak a híradások, hogy oly sok a gyerekkönyv, hogy szülő legyen a talpán, aki kiigazodik közöttük, és főleg, aki megtalálja a szépet és a jót. Arról még nem is szóltunk, hogy a baba-mama témában fel-felbukkanó online portálok tekintetében is hasonló a helyzet. Csak egy bizonyos idő után láthatjuk és tudhatjuk biztosan, melyik milyen értéket képvisel, melyikre érdemes figyelnünk szülőként egyáltalán. A minivilág magazin hasábjain Szikszay Zsuzsát elsősorban arról kérdeztük, hogyan lett a parentia.hu a kisgyermekes szülők földje, és ezek mellett Zsuzsit szülői, kommunikációs szakemberi minőségében is próbáltuk közelebbről megismerni. A Parentiát ugyanis jó és nyugodt szívvel ajánljuk minden szülőnek, aki gyermeket nevel. Fogadjátok szeretettel a portál megálmodójával készített interjúnkat!
|
 |
|
 |
Régen a női körök, ma meg az online fórumok adhatnak választ egy sor kérdésre az aggodalomtól nem mindig mentes édesanyáknak. Nekem a mamami az egyik olyan fórum, ahol és amelynek kapcsán az anyaságomat illető legtöbb gondolatot járathattam a fejemben, és feltárhattam mások előtt, sőt megvitattam velük. A mamami fóruma nagyon fontos online felület, ha az ember a kötődő és természetes nevelés útvesztőiben keres némi eligazítást. A Mamami Bolt pedig minden család számára megkerülhetetlen, mert ha épp nem is hordozóeszközt, fonalat vagy mosható pelenkát szeretne vásárolni a gyermekének, hanem könyvet, borostyánláncot vagy babylegset, akkor is, ha kötni tanulna, dalolkázna vagy szakértői beszélgetésekre járna, akkor is a Fadrusz utcában talál termékére-programjára. A boltnak három tulajdonosa van, közülük most az egyikkel, a mamami fórum adminisztrátorával, Török Katival beszélgettem.
|
 |
|
 |
Eddig is nagyon szubjektív hangvételű bevezetőket írtam a cikkek elé, tudom, most végképp az lesz ez itt. Pettik Ági, a Papás-Mamás megálmodója meghatározó ember az anyaságomban. Nagyon súlyos mondat ez, de voltaképpen ő az egyik olyan ember, aki miatt úgy gondolok a gyermekgondozásra és -nevelésre, ahogy. Ági jól és pontosan fogalmazza meg a meghatározó és fontos mondatokat. Nem ítélkezik, nem tukmál, nem erőltet semmit. Mesél. Többnyire a saját családjáról, de ha jól figyelsz, akkor már rólad és a te életedről. Minden várandós kismamának, édesanyának és nőnek azt kívánom, legalább egy alkalma adódjon az életben, hogy beszélgethessen vele. Addig is fogadjátok szeretettel a vele készített interjút - ez most róla és a Papás-Mamásról szól.
|
 |
|
 |
A legtöbb nő előre lezongorázza a fejében a szülését; kész forgatókönyvek állnak sorban - ha elfolyik a magzatvíz, ezt és ezt teszi, ha 10 perces fájásokat érez, még nem indul el, de ha ötpercesek kínozzák, akkor sietniük kell. Sok esetben azonban nem úgy indul be a szülés, ahogy arról az ember álmodott. Vagy épp be sem indul magától. Egyre több a császáros szülések száma - világszerte. Erről és a VBAC lehetőségéről, körülményeiről Rákóczi Ágnes szülésznővel beszélgettünk, akinek a császármetszés utáni hüvelyi szülés a szakterülete. Szeretnénk a minivilág várandós és kisgyermekes édesanya-olvasóinak is lehetséges utat mutatni a műtét után. A témában felmerült kérdéseiteket az info@minivilag.hu címre várjuk.
|
 |
|
 |
Annyiszor halljuk, hogy a könyvek jó barátaink. Meg azt is, hogy manapság a családok túl sok időt töltenek a televízió előtt. Az elmúlt hónapokban szerkesztőként és szülőként is egyre többet járt azon az eszem, mit gondol a szakember az ismeretterjesztő könyvek és a mesék szerepéről a gyerekek életében, és mit a családi zenés vagy filmes tévézésről. Emiatt kerestem fel Csabai Dorina Esztert, aki a szóvarázslat névre keresztelt portál ötletgazdája, és az olvasóvá nevelés szakértőjeként is jelen van egy-két online fórumon. Most a minivilágnak is ebben a témában válaszolt néhány kérdésre. Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút!
|
 |
|
 |
Vannak olyan gyerekek, akik nagyon korán elkezdenek beszélni, de ismerek olyat is, aki - kis túlzással - hároméves koráig szinte egy szót nem szólt. Persze ezek a gyerekek rendszerint egycsapásra többszörösen összetett mondatokban beszélnek rögtön, na de addig lehet, hogy nagy kínokat élnek át, miközben meg szeretnék értetni magukat a környezetükkel, de csak nehezen sikeredik nekik. A jelelés egyebek mellett arra is jó eszköz lehet, hogy a meg nem értettségből fakadó feszültségeket elkerüljük. A babajelekről és általában a jelbeszédről Zentai Katalin babajelbeszéd-oktatóval beszélgettünk.
|
 |
|
.jpg) |
Azt vallja, a mese gyökereket, kapaszkodót ad azoknak is, akiknek nem adatott meg a biztonság és a nyugalom. Háromgyermekes édesanya és a meseutca.hu főszerkesztője. Itt volt az idő, hogy a második minivilág matiné előtt, amelyet újra az Anno meseboltban tartunk, megkérdezzük a bolthoz és a Naphegy Kiadóhoz szorosan kapcsolódó, mégis önálló életet élő meseportál első emberétől, hogy került a mesevilág közelébe. Közben sok fontos és jó gondolat fogalmazódott meg sorról sorra a mese, az olvasás, a könyvszeretet és a gyermeki kíváncsiság témájában. Fogadjátok szeretettel a Both Gabival készített interjúnkat!
|
 |
|
 |
Eleinte aggódtam, hogy a kisfiam, miközben a kortársai már előszeretettel vesznek ceruzát-zsírkrétát és papírt a kezükbe, nem mutat érdeklődést a rajzolás iránt. A gyurmázás már érdekesnek bizonyult, de rajzolni nemigen akaródzott neki. Aztán egy pár hónapja, úgy 18-20 hónapos korától kezdve nagyon megszerette, öröm nézni, ahogy mostanság alkot. (Még a tiltott helyekre, padlóra, hintalóra, könyvbe, falra is lelkesen pingál, és amikor megkérdezem, hová szabad rajzolni? mondja, hogy a papírra. - És akkor oda szabad, ahová te most rajzoltál? Rám néz, és nagyon meggyőzően feleli, hogy neeeeem. A gyerekrajzoknál csak a gyerektörténetek színesebbek) A rajzolás témájánál maradva a minivilág szerkesztőjeként most a gyermekrajz-elemzés témája felé fordultam, ezért kerestem meg Gáti Andrea Szilvia pszichopedagógiai konzulenst, hogy választ kaphassunk néhány fontos kérdésre ezzel kapcsolatban.
|
 |
|
 |
Beléptem a nagy falak által körülölelt térbe, és megjött a kedvem a játékhoz. Amúgy is nagy játékkedvem van, mióta van egy kisfiam, de itt még jobban adta ez magát. Sokan járnak ide: tornáznak-jógáznak felnőttek és gyerekek, agyagoznak, pacsmagolnak, nyelvet tanulnak, filmet néznek, drámajátékoznak. A NOHA Stúdió ki és megkerülhetetlen hely az Újlipótváros szívében - és hangsúlyoznám is: kisgyermekes szülőknek egyenesen kötelező betérni legalább egyszer ide. Soós Dórival, a NOHA Stúdió programszervezőjével beszélgettünk róla.
|
 |
|
 |
A minivilág magazin 0 és 3 év közötti gyermekek szülei részére közöl cikkeket. Ezzel együtt azt is tudjuk, hogy az óvodá(skor)ra már hároméves kor előtt is készülnek a szülők. A waldorf-pedagógia így jön a képbe most. (Más reformpedagógiai irányzatok témáját is körbejárjuk majd.) A babák meg mindenképpen aktuálisak. Főleg, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a lányok játszanak velük. Egyebek mellett ezt a tévhitet is szétoszlatjuk Huffman Szilvivel, aki öt gyermek édesanyja, és nem mellesleg waldorf-babákat készít. Más fontos dolgokról is beszélgettünk a témában, fogadjátok szeretettel az interjút!
|
 |
|
 |
Nevelgeted a gyermekeidet, már egészen flottul megy a napi rutin: pelenka, babavíz a drogériából, krumpli, sütőtök a zöldségestől, friss hús a hentestől; megvan a bevásárlás. Aztán játék, olvasgatás, udvaron szaladgálás, déli alvás, délután közös játék, közös főzés, közös valami. Aztán itt a kistestvér, és kezdődik a baba-mama-élet elölről. Majd hoppá, alig veszed észre, elszaladt a kettő, meg a három év. Vége a GYED-es, majd a GYES-es időszaknak is. Tényleg elröppen az idő, azt hiszitek (nem hiszitek, tudom), hogy túlzok. Irány vissza dolgozni! Na de hogy kezdj hozzá? Milyen jogaid és kötelezettségeid vannak? A változásokról, a GYES utáni teendőkről Péterfy Hajnival beszélgettünk, aki munkatársaival konferenciát szervezett az érintetteknek és érdeklődőknek még 2010 végén. Olvassátok el az interjút, és ha kérdésetek van, írjatok az info@minivilag.hu címre!
|
 |
|
 |
Már elfelé sétáltunk a Konzultációs Műhelytől a József körút irányába, amikor a fejemhez kaptam: meg sem kérdeztem, honnan ered a hely neve? Miért lett Padlás a műhely? Hát miért? - nevetett Judit. Mert fel kell menni a galériára, a "padlásra". Nekem erre beugrik a musical, persze zenére jár az agyam, de Judittal egy rugóra is ebben, mert azonnal mondja, hogy talán ebből a darabból kellene dallamot kölcsönözni a weboldalra. Ezt most csak azért mesélem el, hogy lássátok, kedves olvasók, hogy lesznek az egyszerű gondolatokból nagyszerű ötletek. A közelmúltban nyitotta meg kapuit a Padlás Konzultációs Műhely a belváros szívében. Sződy Judittal beszélgettem róla.
|
 |
|
 |
Biztos minden édesanya másként játszik el a fejében a saját (egyelőre ismeretlen) szülése gondolatával, főleg az elsőével - én csupán a szülésig gondolkodtam (túl) a magamét. A szoptatáson nem törtem a fejem. Hogy vajon majd megy-e, nem lesz-e gond, lesz-e elég tejem, fog-e tudni szopni a gyermekem. Van, aki már pocakosan is sokat gondol erre, de az is lehet, hogy előre megijed, hogy vajon sikerül-e majd neki. Szerencsés vagyok - vagy nem csupán szerencsés -, hogy e téren sikereket könyvelhetünk el a fiammal. Sokan vannak azonban, akiknek az első gyermekükkel nem úgy sikerült a szoptatás, ahogy eredetileg képzelték, és vannak olyanok is, akik első babájukat várva vágynak korrekt és érdemi információra e témakörben. W. Ungváry Renáta szoptatási tanácsadóval, a Kismama című lap újságírójával készített interjúnkban nekik próbáltuk meg összeszedni a legalapvetőbb tudnivalókat az igény szerinti szoptatást, a szoptatási sikereket, problémákat és úgy általában a szoptatást illetően. Ha kérdésetek van a témában, forduljatok hozzánk bizalommal!
|
 |
|
 |
Egy helyből, ahol jártál már, biztos nemcsak a bútorokra emlékszel. Én magam először színeket látok, ha visszaemlékszem egy helyre, aztán illatokat idézek fel, amelyeket ott éreztem. Az Anno meseboltban például minden nagyon színes, de a szó legjobb értelmében. Másrészt édes-meleg illatok villannak fel az agyamban, ha erre a kedves boltra gondolok. Mondhatnám egy szóval, hogy jó hely, de annál számomra sokkal több. És ahogy tudom, sokaknak jelenti a Krisztina téri lankák biztonságos oltalmát, gyermekbarát kuckóját, a környék legmeghittebb játéksarkát. Az Anno mesebolt és a Naphegy kiadó egymáshoz való viszonyáról, a múltról, a jelenről és a jövőről Szigethy Katalin tulajdonossal-főszerkesztővel beszélgettünk.
|
 |
|
 |
Valaki mondta, egy nőismerősöm, hogy ha még egy évet otthon kell ülnie a gyerek mellett, teljesen elhülyül. Én akkor illedelmesen elborzadtam a hozzáállásán, majd rövid időn belül kezdett belém szivárogni a gondolat. Végül is mit csinál egy kisgyerekes anyuka? Nézi egész nap a csemetéjét, és egy anyatehén büszkeségével mosolyog. Belül. Magának. Nyugtázza, hogy jól van ez így. Hogy időre kakil, böfög, szopik, alszik, és időre fordul át, majd ül a csemete. Gügyög neki. Húzza a strigulákat, jól van, ezt is megcsináltuk, épp időben. Mert persze, áttanulmányozta az összes elérhető fejlődési táblázatot különös tekintettel a gyerek szenzomotoros, értelmi és érzelmi képességeire. És közben cici ki, cici be, cici el. Da capo al fine. - Darabos Enikő írását eredetileg a www.librarius.hu Babablogja közölte.
|
 |
|
 |
Karácsonyra készülődve minden utcasarkon Mikulásokkal találkozunk, és minden kirakatban angyalok röpködnek. Úgyszólván úton-útfélen felmerülhet bennünk: vajon mit hisznek erről a gyerekek, hogyan várják és hogyan élik át ők ezt az ünnepet? Annál is inkább fontos kérdés ez, mivel különböző családokban eltérő felfogással, hittel találkozunk.
A cikket eredetileg a Parentia közölte.
|
 |
|
 |
Van néhány gyermekkori álmunk, ami sosem válik valóra. Azért nagyon jó rájuk gondolni persze, de a legjobbak azok, amelyeket megvalósíthatunk. A tehetségkutató műsorok - talán - igazi tehetségeket keresnek, de nem minden esetben a győztesben találják ezt meg. Az első Megasztár-széria idején felbukkant egy lány, aki ugyan a műsorban nem került a dobogóra, az életben viszont nagyon jó helyre került. A legszebb az egészben, hogy ő maga is így gondolja, ezt mondja: a helyén van. Gyermekkori álma vált valóra: az ország egyik leghíresebb jazz-együttesének énekesnője lett, és idén karácsonyra megjelent önálló albuma is. Kedves olvasóink, fogadjátok szeretettel Hajdu Klára karácsonyi jókívánságait és karácsonyi dalait az ünnep apropóján!
|
 |
|
 |
Nézegettük a Kerge ABC-t, amikor Ábel újra és újra kérte: nagyon szereti. Ez volt az első jel. Aztán megtaláltam a Gyermek című versét, nagyon meghatott, ez volt a második. Amikor a karácsonyról beszélgettünk, hamar könnyek gyűltek a szemembe - és ez már nem is jel, hanem adomány. Szabó T. Anna adománya nekem, és a minivilág adománya olvasóinak. Boldog karácsonyt kívánunk ezúttal is, fogadjátok szeretettel az Annával készített interjút!
|
 |
|
 |
A nagymamám minden Szenteste délutánján izgatottan készítette elő az esti ruháját, amit fel akart venni a templomba. Nálunk, miután hazaértünk a templomból, 5-kor kezdődött az ajándékozás. Álltunk a fa körül, szép ruhát vettünk fel, hallgattunk néhány karácsonyi dalt, majd ajándékoztunk, és megettük a halat. Van, ahol csengettyű szól, mielőtt felcsendülnek a karácsonyi dallamok. Van, ahol elengedhetetlen az adventi naptár és a mézeskalács-sütik. Sokféle hagyományt ismerünk - és szeretünk -, mi most három nagycsaládos édesanyát kérdeztünk meg, náluk hogy telik a karácsony. Szilvi budapesti, Lívi pécsi, Hena németországi élményekről mesél - elsősorban természetesen a saját családi ünnepi pillanataikról. Melengesse a szíveteket ez a pár sor, boldog karácsonyt kívánunk!
|
 |
|
.jpg) |
Emlékszem, hogy sokszor beszélgettünk jókat a szülésznőmmel a várandósságom idején, mégsem tudtam, mi vár rám, amikor megszületik a gyermekem. Arról nem is beszélve, hogy mi vár rám azután. Milyen jó lett volna, ha a védőnőm szerint az igény szerinti szoptatás nem azt jelenti, hogy kétóránként kell szoptatni a kisbabát (még jó, hogy sosem hallgattam rá). Milyen jó lett volna, ha a gyermekorvos érdemi választ adott volna arról, mely oltásokat javasolt beadatni egy kisbabának, vagy miket kerüljünk el mindenképpen, mert felesleges. Jó lett volna, ha akkor ismerem Csörgő Andit, amikor pocakos voltam. Remélem, a cikk minden érdekelt pocakos és kisgyermekes édesanyához eljuttatja az információt, hogy van kit kérdezni és keresni, ha szükség van rá. Bemutatjuk tehát az egyik olyan perinatális szaktanácsadót, aki konzultációkat tart az országban. Olvassátok szeretettel az interjúnkat Csörgő Andreával.
|
 |
|
 |
Egy szép nap vidáman ébredünk, jövünk-megyünk a lakásban, már mindjárt felébredünk teljesen, és beindítanánk a napi rutint, de a csemeténk megakaszt ebben. Kérsz reggelit? Nem. Lemenjünk az udvarra? Nem. A könyveket szeretnéd megnézni? Nem. Akkor mit szeretnél? Nem. A kör bezárult. Láttam olyat is, főleg nyáron, hogy a kislányok és kisfiúk a játszótér közepén (vagy utcán, boltban, egyéb izgalmas köztereken) a földre vetették magukat, és percekig zokogtak, hangosan sivítottak. Ezek a hiszti különböző formái. Ahol gyermek van, ott törvényszerűen hiszti is van. Vagy nem? Tehetünk ellene valamit? Kell tennünk ellene valamit? Hogyan reagáljunk rá? Mikor lesz vége? Mitől? Az alábbi cikkben Sződy Judit pszichológus vázolja fel a hiszti témájának körvonalait - fogadjátok szeretettel a vele készített interjút!
|
 |
|
 |
Manapság már nemcsak könyveket bújnak vagy a barátaikkal beszélgetnek a témáról a várandós vagy újdonsült kismamák, anyukák, hanem a legtöbbjük valamilyen fórumot, honlapot, magazint is olvas, hogy minél jobban képbe hozza magát a gyermekvárással és a szüléssel, gyermekneveléssel kapcsolatban. Személy szerint én két fórumot kísértem figyelemmel pocakos koromban, és a kismamablogra is feliratkoztam, amikor a fiam megszületett. Ezt a blogot Vida Ági vezeti, aki maga is két gyermek édesanyja, és egyébként baba (mama)-pszichológus. Interjúnkat a télre, az ünnepekre készülődés hangulatában készítettük, de elsősorban arra koncentrálva, hogy miként látja ma a pszichológus a gyermeknevelés szépségeit, rejtélyeit és buktatóit.
|
 |
|
 |
Egyetemista koromban nagy kedvenceim voltak a Tim Burton-filmek. A hangulatuk, a színük-színtelenségük, a karakterek vonásai és jellemei. Aztán mostanában, hogy kezdeném őket feledni, ismét előbukkannak színesebben, gyermekibben, melegebben - méghozzá a Pagony illusztrációiban, kirakatában, könyveinek általános hangulatában. Na nem a Százholdas Pagony ez, amelyikről most szó esik itt, hanem a Pozsonyi. Az egyik legjobb találkozóknak-gyermekes programoknak otthont adó helye ez Pestnek, Újlipótban. Megújult a webjük, felfrissültek a készleteik, ám az ars poeticájuk a régi: nagyra tartják a kicsiket. Szekeres Niki főszerkesztővel beszélgettünk.
|
 |
|
 |
Vannak fontos történetek. Amelyekből okulunk, amelyek megríkatnak vagy mosolyt csalnak az arcunkra. Amelyekből levonjuk a tanulságokat és amelyekkel együtt bölcsebbek, empatikusabbak, érzőbbek és – úgy általában – emberibbek leszünk. Igen, van a Geréb Ági története. Már a csapból is, tudom. És hogy mit akar ezzel a minivilág, amely egy gyermekkönyvkiadó magazinja? Hát a Geréb Ági esete nem mellékes szál sehogysem, pláne egy gyerekkönyvkiadó magazinjának hasábjain. Olvasd tovább, ha érdekel, miért!
|
 |
|
 |
Biztos vagyok benne, hogy a szülők a legjobbat akarják a gyermeküknek. Ám jó vigyázni, hogy a legjobb akarásából nehogy a legrosszabb legyen. Gondolok itt a mértéktelen és mindenáron való fejlesztésekre. "Egyre többen készítenek babák számára fejlesztést és korai, életre szóló okosodást hozó eszközöket, mégpedig úgy, hogy a kor üzenetét is meghallva az agykutatás eredményeire hivatkoznak. A baj csak az, hogy nem jól, sőt időnként károsan leegyszerűsítve." - Az idézet Prof. Csépe Valériától származik, aki a közelmúltban a Mindennapi Pszichológia című lap hasábjain Bébi Einstein címmel közölt egy cikket, amely elsősorban a bennem lakó szülő érdeklődését keltette fel. Valéria, bár rengeteg tennivalója van az Akadémián, megtisztelte a minivilág magazint, és megosztotta véleményét: válaszolt nemcsak szülői, de szakmai kérdéseimre is. Fogadjátok (meg) szeretettel a mondatait!
|
 |
|
 |
Amikor a kisfiam párhónapos volt, kaptunk egy nagy csokor gyermekzenét, akkor kezdtem ismerkedni ezzel a különleges műfajjal. A Gryllus- és Halász Judit-dalok mellett Szalóki Ági Cipity Lőrinc című albuma volt a legkedvesebb azokban a hetekben itthon. És ahogy gyermekes és gyermek nélküli ismerőseimet hallgattam, kiderült, hogy mindenkinek van legalább egy kedvenc Szalóki-dala. Ági lemezfelvétel idején is kedvesen, segítőkészen válaszolt a zenei nevelés és gyermekkoncertek kulisszatitkait firtató kérdéseimre. Ő lelkesen mesélt az ölbeli játékokról és zenés foglalkozásokról, mi meg még lelkesebben szervezzük a minivilág matinékat! Gyertek el, és fogadjátok szeretettel az Ágival készített interjút!
|
 |
|
 |
Ismeritek azt az érzést, amikor megláttok valakit, és elképzelitek valamilyennek a hangját. Aztán felcsendül az ének, és sokszor meglepődik az ember. Malek Andrea ilyen értelemben sosem volt meglepetés számomra - és ezt a legnagyobb tisztelettel írom: a mosolyához, az arcához pont azt a bársonyos, kedves, szépen-elegánsan megénekelt dallamsort képzeltem mindig, mint ami a fülemben csengett a szegedi kollégiumi szobámban sok évvel ezelőtt, amikor sok dalt sokszor hallgattam tőle. Ma már - nyilatkozta egy helyütt - a héttagú zenekara lehetőséget ad legalább a felét elénekelnie annak a húszmillió dalnak, amit imád. A lényeg, hogy Andrea és a minivilág matiné szervezői is úgy gondolják: zenével minden sokkal könnyebb és jobb. Megígérem, több efféle banális egyszerű mondatot nem írok már ide, Malek Andi viszont fontosakat mond, olvassátok tovább, és gyertek el a következő minivilág matinéra!
|
 |
|
 |
Sok kislány és kisfiú ringatózik, némelyik még énekel is hozzá. Többen járnak néptáncra közülük, sőt sokaknak az énekkar is kipipálva: jó kis csapatépítés, a dalolás-dúdolás reméljük, felnőttkorukban is elemi szükségük lesz. Ennek apropóján mi is úgy gondoltuk, hogy ismeretszerzés gyanánt nemcsak a körülöttünk lévő tárgyakat, állatokat, embereket szükséges megismertetnünk a kicsikkel jó korán - hogy abból építsék szókincsüket, gondolataikat és gazdagítsák kicsi lelkük csodás és hatalmas világát -, hanem a dal, a zene, az ének szépségét és fontosságát is feladatunk bemutatni. Összetettük a kettőt, és a 2010-es őszi minivilág matinékat a dallam és a szó közös élményével töltjük fel. Ahhoz, hogy ráhangolódjunk, néhány kedves és ismert zenésszel-énekessel a dalról-zenéről beszélgettünk. Most Palya Beával.
|
 |
|
 |
Amikor vidéki rokonaim - legnagyobb boldogságomra - helyeslően bólogattak, amikor a gyermekemet először a hátamra kötve látták, máris visszaigazoltnak hittem egy sor tudatos és ösztönös döntést, amit addig hoztam a (kötődő) nevelési elveimet illetően. És éppen miattuk gondolkodtam el, hogy régen vajon hogyan oldották meg anyáink, nagyanyáink a gyermekük elhelyezését, míg ők a földeken kapáltak, veteményeztek? Egyszóval azon morfondírozom épp, hogy a praktikus okok is közrejátszanak abban, ha valaki hordozni kezd. Sőt a hordozás életet is menthet. Olvasd tovább, hogyan!
|
 |
|
 |
Már többször nekifutottam, mert számomra fontos kérdés. Ám legutóbb, amikor a virágos néni azt mondta a fiamra nézve, hogy neki van a legjobb helye, és milyen jó, hogy mindent lát a hátamon utazva, csak hát, jaj, az a sál, vajon nem szakad-e el, amiben felvettem és hordoztam őt (nem, nem szakad el, mert erre találták ki, az a neve, hogy hordozókendő); na akkor döntöttem el végérvényesen, hogy nyilvánosságra hozom, napvilágra cipelem a témát - és mert október elején ismét kezdetét veszi a Nemzetközi Babahordozó Hét (már a harmadik). Meg azért is, mert meggyőződésem szerint a gyermeknevelés a fogantatás és várandósság után a gyermekgondozással kezdődik (és folytatódik sokáig és ágazik szerteszét), úgyhogy elengedhetetlen a kérdés emiatt is. Szülőket, hordozókendő-tanfolyamvezetőket és tanácsadókat kérdeztem, a riport utolsó részében pedig még az utca embere is megszólal. Minden véleményt, kérdést és észrevételt várunk a fórumban!
|
 |
|
 |
Mennyi könyvet ismerhet – és szeret meg vagy távolodik el esetleg a témától –, aki munkából olvas. Akinek az a dolga, hogy olvasson. A kritikus, a szerkesztő, a korrektor, az újságíró, a marketinges-PR-os. Na meg a Könyvklub című rádióműsor egyik házigazdája. Amikor beszélgettünk, elmesélte: számára évek óta minden héten három könyv végigolvasása a kötelező penzum, ha esik, ha fúj. Persze hogy érdekelt, ő mit gondol a könyvek szerepéről manapság. Fogadják szeretettel a riport befejező részét: Oláh Andreával beszélgettem.
|
 |
|
 |
Sokat töprengek azon, miközben a kiadóban egy-egy kézirattal dolgozunk – átdolgozzuk a szöveget, szerkesztjük, képet keresünk hozzá –, hogy vajon az olvasók mit szólnak a végeredményhez? Tudják-e, hogyan készül egy könyv az ismeretterjesztés műfajában, van-e ismeretük arról, hogy mindez némileg másképp megy egy szépirodalmi kiadó berkein belül, illetve milyen eszközei vannak a tudományos szerkesztőknek, a gasztronómia, a divat vagy az utazás témájával foglalkozó könyvkészítőknek.
|
 |
|
 |
A jó könyvek fontosságról sokat lehet hallani. Nevezetesen, hogy a könyvek nevelnek. A jó könyvek utat mutatnak. Tartalmas kikapcsolódást nyújtanak. Szórakoztatnak. Elrettentenek. Egyszóval nagy hatással vannak. Azt is kívülről tudjuk – attól még fontos – , hogy a társadalom elemi érdeke, hogy már gyermekeink is szeressék a könyveket. Azaz már gyermekkorukban több olyan olvasnivaló vegye körül a csemetéinket, amely hosszú időn át meghatározó élményként szegődik melléjük. A riportban egy költő, egy műfordító és egy rádiós újságíró véleményét is megismerhetik a témáról az olvasók.
|
 |
|
 |
A témában nagyon érdekelt, mit és hogyan cselekedtek azok, akik olyannyira aktívak voltak szülésüket megelőzően, hogy sokat és sokfélét dolgoztak, és a nyilvánosság is (jól) ismeri őket. Érdekelt, mik foglalkoztatták őket és hogyan válaszoltak a saját kérdéseikre, amikor eljött az idő és az igény arra, hogy újra munkába álljanak. Vagy talán sosem szakadtak el a feladataiktól?
Minek túlmagyarázni – ebben a kérdéskörben Esze Dóra keltette fel az érdeklődésemet. Olvasd rovább a vele készült interjút!
|
 |
|
 |
Amikor megszületett, nemcsak gyermeked lett az a kisbaba, akit addig a szíved alatt hordtál, hanem hivatásod az az idő, amit az ő gondozásával töltöttél, szerelmed a kisember, aki téged imádott, ölelt és figyelt, egyszóval mindened a magzatod, akiért sokat izgultatok, aggódtatok, örültetek már. Aztán egy idő után - ahogy elindult a gyermek, előbb mászott, aztán járt - mintha több ingerre kezdtél volna vágyni. Vagy inkább másfajta impulzusokra. Szellemi felpezsdülésre, kihívásra. Ismerős a érzés? Vagy pont hogy nem? Ahány anya, annyi vélekedés, mindenesetre előbb-utóbb újra munkába állunk, mi nők is, vagy nem? Riportunkat több részletben, heti frissítéssel közöljük.
|
 |
|
 |
Amikor a gyermekünk a pocakunkban van, jobbára azt mantrázzuk, hogy minden rendben legyen a szülés körül. Onnantól kezdve pedig, hogy kibújt, az a fontos, hogy jól boldoguljon az életben. A tapasztalt szülők és szakemberek azt mondják, hogy a gyermek testi-lelki fejlődését a nulladik naptól kezdve meghatározza a szülői válaszkészség minősége.
Kötődő nevelés. Mi jut eszébe erről a kedves olvasóknak? Írják meg nekünk!
Addig pedig fogadják szeretettel a témában készült interjúnkat: dr. Büki Andrea gyermekpszichiáterrel beszélgettünk az Ölelj át című könyv megjelenése apropóján.
(Az interjút három részletben, heti frissítéssel közöljük. Látogasson vissza, érdemes!)
|
 |
|
 |
Kezedben a kétcsíkos teszt, a lábad remeg, a hangod elakad a boldogságtól. Elárulod a férjednek, a családodnak, a barátődnek a hírt: kisbabát vársz. Időpontért telefonálsz a nőgyógyászodhoz, hogy erősítse meg a gyanút, vizsgáljon meg. Belépsz az ultrahangos szoba ajtaján, felkészülsz lelkileg, hogy mindjárt meglátod a petezsákot, és erre ... tátva marad a szád. Nem a petezsák látható a képen, helyesebben nem egy, hanem kettő. Ikreket vársz. Olvasd el, miket mesélnek és tanácsolnak azok az anyák, akik az elmúlt 8-18 hónapban mindennapos rutinná fejlesztették az ikres létet. Kalandra fel! (Cikksorozatunk négy részből áll.)
|
 |
|
_index.jpg) |
Amikor iskolába íratjuk, gyermekünk nagyjából 14 ezer szót ismer. Egyéves korától kezdve mond szavakat, és mire másfél éves lesz, szókincsét kb. 20-25 szavasra becsülik a szakemberek. Elmondhatjuk, hogy a kicsik átlagosan kilenc szót jegyeznek meg naponta az első becsengetésig. Azért ez fantasztikus, nem? Ráadásul a nyelvet úgy sajátítják el, mint a felnőttek az idegen nyelvet: az ismeretlen szavak jelentését a szövegkörnyezetből találják ki.
|
 |
|
 |
Manapság egyre több ember számára válnak ismertté a dohányzás általánosan kifejtett káros hatásai, de talán kevésbé ismert, hogy nők – leendő, illetve gyakorló anyukák – esetében miért is kiemelten fontos a dohányzás hatásairól beszélni. Sajnos talán nem meglepő az a tény, hogy hazánkban igen magas az emlőrákban megbetegedők aránya, ám gondolta volna, hogy Magyarországon több nő hal meg évente tüdőrákban, mint mellrákban? Cikkünk szerzője pszichológus, aki elvégzett egy, a dohányzásról leszokást támogató szakember képzést is.
|
 |
|
 |
Nehéz időszakot élnek a kisgyermekesek, azt kell mérlegelniük, beadassák-e orvososukkal a h1n1 és a szezonális influenza elleni védőoltást vagy sem. Sokaknak nehéz a döntés - a minivilág új magazinja most néhány érvet és ellenérvet felvonultató cikkgyűjteményt tesz közzé, hogy ezzel is hozzájáruljon a döntéshez. Jó egészséget kívánunk mindenkinek!
|
 |
|
 |
Nem lehet elég korán könyvet adni a gyermek kezébe, vélik a szakemberek, és vallják, az olvasás iránti igény a korai gyermekkorban alapozódik meg. Milyen könyvekkel érdemes először megismertetni a gyermekünket? Mi a szülő feladata? Hogyan szerettessük meg az olvasást már kisgyermekkorban? Az biztos, hogy erőltetni semmit nem szabad. A könyvek segítenek felébreszteni gyermekünk kíváncsiságát. Olvassunk, lapozgassunk együtt vele!
|
 |
|
 |
Nehéz a kicsik képességeit vizsgálni, hisezen nem tudunk velük beszélni, ezért más módszereket kell alkalmazni. Cikkünkben néhány érdekes kísérletet írunk le amelyek azt mutatják be, hogyan ismerik meg a világot a kicsik.
|
 |
|
 |
A játék komoly dolog, különösen a gyerekek játéka, ami az élet első három évében a testi-szellemi fejlődés és a világ felfedezésének nélkülözhetetlen része. A szülők és a látogatóba érkező rokonok sokat foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy milyen játékot vegyenek a kicsinek. A helyes döntéshez érdemes megismerni a babák játszási szokásainak fejlődését. /Pusztai Éva/
|
 |
|
 |
Az embergyerek - ellentétben sok csukott szemmel világrajövő emlőskölyökkel - nyitott szemmel születik, de ez korántsem jelenti azt, hogy látása azonos értékű és fejlettségű volna a "felnőtt emberpéldányokéval". A látás fejlődése az anyaméhben kezdődik. /Máriáss Márta írása/
|
 |
|